+36 1 436 2449 info@tedxy.hu

Új horizontok

Utak a fenntartható élet felé

Tapasztaltuk, hogy életünk akár az egyik pillanatról a másikra megváltozhat. Új kihívások, új problémák jelenhetnek meg, amelyek azonnali kríziskezelést és alkalmazkodást kívánnak, sőt akár életvitelünk, szokásaink radikális megváltoztatását.

ElőadókJegyek

A konferenciák megtartására vonatkozóan a 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet 2/A., illetve 2/B. § szerinti rendelkezések alkalmazandóak.

A résztvevőknek az eseményen a védettségi igazolványt és a megfelelő személyazonosító igazolványt be kell mutatniuk a szervezőknek!

Hogyan tudunk felkészülni a változás előrelátható és pillanatnyilag még láthatatlan kihívásaira? Új készségekre és képességekre lehet szükségünk!

Újra kell terveznünk az életünk, és átalakítani a körülöttünk lévő világot. Milyen kiindulópontokra van szükségünk, amikor környezetünk soha nem látott mértékben változik? Hogyan használjuk a technológia adta lehetőségeket, amelyek számos terhet levesznek a vállunkról? Kire vagy mire támaszkodhatunk, amikor figyelmünk szétaprózódik az ingerekkel túlzsúfolt környezetben, s amikor a személyességnek, a jelenlétnek teljesen új dimenziói jelennek meg?

Nap mint nap újabb döntési helyzetekkel szembesülünk, de rajtunk múlik, merre fordul a változás iránya. A jövő sokkal inkább a kezünkben van, mint gondolnánk. Ha magunkhoz ragadjuk az irányítást, biztonságosabb lehet a jelenünk, és tervezhetőbb, élhetőbb a holnapunk.

Jegyvásárlás

A TEDxYouth események népszerűségét valószínű, hogy senkinek sem kell megindokolni. Ennek megfelelően, a rendezvényre kiadható férőhelyek korlátozottak, így jobban jársz, ha mielőbb lacsapsz a jegyedre!

Előadók

Wettstein Albert

Wettstein Albert 17 éves kora óta olyan vállalkozások alapításában vesz részt, amelyeknek valódi társadalmi és környezeti haszna is van az üzleti értékteremtésen túl. Jelenleg a Munch Ételmentő applikáció társalapítójaként tevékenykedik. Többek között a Forbes címlapján és a 30/30 listáján is szerepelt, valamint a Cápák között történetében először, a műsor minden befektetője beszállt a cégébe. A Munch alapítását megelőzően a Szilícium-völgyben tanult a Google programjában, majd egy kiterjesztett valósággal foglalkozó startupnál dolgozott.

Németh Richárd

Németh Richárd 7 éves korában döntötte el, hogy tengerbiológus lesz Magyarországon – hiába, már fiatal korában is messzire szárnyalt a képzelete. Ha épp nem a tengerekkel foglalkozik, akkor megszállottan keresi a kihívásokat. Éppen ezért előadásában is a távoli tengerek mélyére kalauzol bennünket, hogy megismerkedhessünk az ottani élővilággal. Reméli, hogy ezzel mások rajongását is felkeltheti a tengerek iránt, így talán nem ő lesz az egyetlen, aki Magyarországon érdeklődik a tengerek csodálatos világa iránt.

Szendrey Gitta

Szendrey Gitta drámainstruktor és egészségvédő, fejlesztő művészetterapeuta. Nem erre készült, az élet mégis efelé sodorta. Ma már el sem tudja képzelni, hogy mással foglalkozzon. Egyszerre lehet művész és segítő szakember – ez folyamatos fejlődést és inspirációt jelent számára. Hosszú út vezetett addig, hogy őszintén tudjon kapcsolódni saját magához, ezáltal azokhoz is, akikkel a munkája során találkozik. Ez a kapcsolódás az, aminek az élményét szeretné a művészet segítségével minél több emberrel megosztani. Előadásában erről az útról mesél és arról, hogyan vált számára a drámainstruktorság egy ismeretlen, elsőre megfoghatatlannak tűnő szakmából hivatássá.

Gockler Dániel

Értékalapú befektetések

Gockler Dániel félig olasz befektetési szakember több mint 10 éves tapasztalattal, mindösszesen 26 évesen. Jelenleg saját alapjának elindításán dolgozik, miközben egy portugál-magyar magántőke-alapnál is építi nemzetközi karrierjét. Hisz abban, hogy egy cég értékét a számokon túl valójában az emberek (a csapat) határozzák meg. Svájc, Kína és Portugália után magyarországi bázist szeretne kialakítani saját alapjával, valamint egy kávéra mindig kapható, akár éjjel is.

Tóth Dániel

Tóth Dániel életében már egészen fiatalon meghatározó szerepet töltött be a zene. 13 éves korában elnyerte a „Szombathely hangja” címet, ami elég biztatást adott neki ahhoz, hogy zenei pályán folytassa középiskolai tanulmányait. Énekesként számos sikeres koncertet adott hazai, illetve külföldi jazz-zenekarokkal, bigbandekkel és fúvószenekarokkal. 2017 óta Bécs városának zeneművészeti egyetemén tanul jazz-ének szakon. Az élő fellépések mellett YouTube-csatornáján is rendszeresen oszt meg dalfeldolgozásokat és saját szerzeményeket. Előadásában bemutatja, hogyan érthetjük meg jobban a zenét, és mitől lesz igazi élmény a zenehallgatás.

Nagy Iván László

Mémesítsük a gondolatainkat!

Nagy Iván mindennapjaiban egészen kicsi korától kezdve jelen voltak a hírek és a politikai témájú viták, a médián belül ismerkedett meg a világgal. Ilyenkor az ember vagy megutál valamit, vagy gyógyíthatatlanul megfertőzi az. Utóbbi történt vele. 21 éves, politológiát és kommunikációt tanult Nagy-Britanniában, jelenleg a hvg.hu újságírója. Szenvedélyt érez a szakmája, a tudás és a közös gondolkodás iránt, előadásában pedig arra keresi a megoldást, hogyan lehetne emberarcúbb a társadalmunk.

Balogh Blanka

Munka-magánélet egyensúly

Balogh Blanka pszichológus, tréner, coach. Doktori kutatása során arra keresi a választ, miként növelhető a munkavállalók jólléte. Szeret egyszerre több dolgot csinálni: míg munkája során cégeknek segít, az egyetemen élményalapú oktatással és tehetséggondozással foglalkozik, a kettő között pedig a kutyájával és a barátaival tölti az idejét. Előadásában körbejárja, milyen stratégiák segíthetnek, ha szeretnénk kiegyensúlyozottabbak lenni a mindennapokban.

Szitás Hajnal Tünde

Szitás Hajnal Tünde idén végzett a Budapesti Műszaki Egyetem számítógépes és kognitív idegtudomány mesterszakán. A túlevés biológiai és érzelmi hátterének kutatása foglalkoztatja. Emellett jelenleg olyan mobilapplikáció fejlesztésén dolgozik, amely segít az embereknek leküzdeni a stressz- illetve érzelmi evést.

Takács Anna

Takács Anna sokáig építésznek készült, majd közgazdász lett. Dolgozott szoftverfejlesztőként is, de a mesterséges intelligencia területén találta meg önmagát. Munkájában egy olyan mesterséges intelligenciára épülő chatboton dolgozik melynek a kognitív funkciói hasonlítanak az emberéhez. A munkája mellett a főváros projektjein is dolgozik, mint adatvizualizációs specialista. A Columbia Egyetemen végezte mesterfokú tanulmányait, ahol az adattudomány segítségével a 21. század komplex szociológiai problémáival foglalkozott. Beszédjében Anna közelebb hozza az adattudomány egyik eszközét és megmutatja hogy kódolási ismeretek nélkül is társa lehet bárkinek aki nehéz élethelyzetben találja magát. 

Molnár S. Szonja

A művészet dimenziói

Molnár S. Szonja kortalan gondolkodó, a jövőt kutató és a múltat elemző poszthumanista. Számtalan projekt ötletgazdája, egy művészeti szalon vezetője, aki nem fél a dobozon kívül keresni a válaszokat. Szereti a filozófiát, a kora estétől hajnalig tartó elmetágító, mély beszélgetéseket, felfedezni kultúrákat és megérteni érthetetlen jelenségeket. Ha nem ide született volna, akkor most a Tejútrendszeren kívül egy távoli galaxisban keresné az emberi életet, és a földönkívüli kapcsolatokat ápolná a világbéke fenntartásáért. Előadásában a művészet jelenkori szerepére és az absztrakt gondolkodás szükségszerűségére hívja fel a figyelmet.

Asztalos Lilla

Asztalos Lilla gépészmérnök. A szakma szeretetét már az anyatejjel szívta magába, ugyanis mindkét szülője fémipari végzettségű, a megismerkedésük helyszíne is egy öntöde volt. Az egyetemi évei alatt szippantotta magába a kutatói élet, ekkor ismerkedett meg közelebbről az orvostechnikával, azon belül is az emberi szervezetbe ültethető különböző anyagokkal. Ez a témakör később a szenvedélyévé vált, ugyanis fontosnak érezte, hogy mérnökként olyan kutatásokat végezzen, amellyel a társadalom számára is kiemelkedően hasznos eredményeket tud nyújtani. Előadásában az orvosi eszközök pozitív oldalán túl a rejtett veszélyekre és kihívásokra hívja fel a figyelmet.

Dörgő Sándor

Dörgő Sándor joghallgató, amatőr csillagász. Gyerekkora óta megszállottan rajong az űrkutatásért és a világűrért. Pályáját HR vonalon kezdte, de a jogtudomány világa rabul ejtette, és nem is valószínű, hogy valaha elereszti. Szenvedélye a jogi trendkutatás és a társadalom legalapvetőbb relációinak vizsgálata. Éjszakáit a távcső mögé bújva, nappalait pedig – eddig – megfejtetlen jogi problémák megoldásával tölti. Szabadidejében pedig egyre gyarapodó társasjátékgyűjteményét bővítgeti. Előadásában azt vizsgálja meg, hogy két nagy kedvence, a jog és a világűr között milyen kapcsolat húzódhat.

Wang Viktória

Wang Viktória 22 éves, félig kínai, félig magyar származású. Az ebből adódó ítélkezések és bántalmazások gyermekkora óta jelen vannak az életében, aminek következtében elveszítette az összes pozitív gondolatot önmagáról. Ám máramár sikerült túljutnia mindezeken, egyetemista, kutat, több hangszeren játszik, énekel, sportol, több egyesület tagja. Őszintén hisz abban, hogy mások is képesek túljutnia a bántalmazásokból és ítélkezésekből adódó sérüléseken, és abban is, hogy az emberek és a társasalom is képes változni. Mert a diszkrimináció nemcsak egy nagyon súlyos probléma, hanem teljes mértékben megelőzhető is.

Thuróczy Bertalan

Thuróczy Bertalan mérnök, atléta, a Futni, Hinni, Élni című könyv szerzője. Rákóczifalván, egy Szolnok melletti kis faluban nevelkedett. Kilátástalan helyzetekkel tűzdelt útja során orvosbiológiai mérnökként szerzett mesterdiplomát.

Egyetemi tanulmányai idején rosszindulatú daganattal diagnosztizálták. Betegsége arra ösztönözte, hogy mérnöki hivatását személyes érintettségével kapcsolja össze: olyan orvostechnikai eszköz fejlesztésén munkálkodik, amely embertársai hasznára válhat. Jelenleg versenyszerűen is űzi a hosszútávfutást a BEAC Atlétika atlétájaként.

Edisonplatform kerekasztal beszélgetés

Jövőbarát fejlesztők? Jelen!
Edison100: Akik ismerik a jövőben fontos tudás forrását
Eszmecsere a közös misszióról: hogyan fejlesszük a mai óvodások és iskolások azon képességeit, amelyek felértékelődnek a jövőben. Milyen kompetenciákat kell most erősíteni ahhoz, hogy gyerekeink felnőttként készen álljank a változó világ kihívásaira és megtalálják helyüket az értelmes munka világában? Beszélgetés arról, hogy hogyan szeretnék alakítani a világot, az értékről, amit teremtenek és a tűzről, ami hajtja őket.

Budaházy Árpád

Farkaskölyök Egyesület

Joós Andrea

biológiatanár, tudománykommunikációs szakember

Forgács-Fábián Sára

 az Amigos megálmodója, nonprofit tanácsadó

Szabó Csabi

a Fortély-sátor alapítvány alapítója, a digitalizáció híve és fintech megoldások rajongója

Veres Rita

az Edisonplatform vezetője

Program

9:00-10:00    0. szekció

Edisonplatform

10:00-10:30 szünet

I. szekció        10:30-13.00

Dolgok, amiket meg kell változtatnunk

things what we have to change

Asztalos Lilla – Az orvoslás új dimenziói és veszélyei

Dörgő Sándor – A világűr törvénykönyve

Németh Richárd – A Szárnyascsigák mint a földi élet utolsó zálogai!

Gockler Dániel – Értékalapú befektetés

Wettstein Albert – „MiTeszünk a pazarlás ellen? – A Munch Mindset”

Szitás Hajnal Tünde – Miért eszünk?

Balogh Blanka – Munka, magánélet, egyensúly

Thuróczy Bertalan – Lelki állóképesség

13:05-14:30  szünet

II. szekció 14:30-17.10              

Dolgok, amiért változtatnunk kell

things why we have to change

Szendrey Gitta – Művészettel kapcsolódni, alkotással megismerni

Wang Viki – Kinek van hatalma?

Nagy Iván – Mémesítsük a gondolatainkat!

Takács Anna – Adattudománytól pszichológiáig: a lopott eszköz

Molnár S. Szonja – A művészet dimenziói

Tóth Dániel – Több mint háttérzaj

17:10 – koccintás

Jegyvásárlás a TEDxYouth - Új horizontok eseményére

A TEDxYouth események népszerűségét valószínű, hogy senkinek sem kell megindokolni. Ennek megfelelően, a rendezvényre kiadható férőhelyek korlátozottak, így jobban jársz, ha mielőbb lacsapsz a jegyedre!

Kattints az alábbi gombra a jegyekért – ne maradj ki a buliból!

Jegyek és kedvezmények

A rendezvény részvételi díja:

diák: 10.000 Ft/fő

normál jegy: 25.000 Ft/fő

támogatói jegy: 50.000 Ft/fő

Az árak az ÁFA-t tartalmazzák. Regisztrációval és számlázással kapcsolatos kérdésekben kérjük, írjon az info@tedxy.hu címre. Lemondás: a kifizetett jegyek nem visszaválthatók.

Diákkedvezmény igénybevétele esetén a jogosult nevére állítjuk ki a számlát. Csoportos jelentkezés: csak azonos jegytípus esetén lehetséges. Csoportos jelentkezés esetén egy, összevont számlát állítunk ki.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Az eseményig hátravan:

Nap

:

Óra

:

Perc

:

Mp

Támogatók