TEDxYouth@Budapest
2016, MOM Kulturáis Központ
Program
9:00 – 10:00 Bemutatkozik a Singularity University
A TEDxYouth@Budapest programja idén különleges szekcióval egészül ki. Bemutatkozik a Singularity University, és előadóik arról beszélnek, hogyan használhatjuk a változó világ exponenciális technológiáit az emberiség nagy kérdéseinek megválaszolására.
A TEDx konferenciák a világ minden pontján olyan tenni akaró embereket és olyan gondolatokat támogatnak, amelyek párbeszédet kezdeményeznek egy élhetőbb jövő érdekében. Ezért is éreztük úgy, hogy a Singularity University és a TEDxYouth@Budapest célja közös, és van miről beszélgetnünk.
10:00 – 10:30 Beszélgetés szünet
10:30 – 12:30 Rendszerhiba
A hiba a rendszerben van – vagy bennünk? Nem mindig lehet eldönteni egyértelműen, de az biztos, hogy ha bármelyik változik, a másikat is változásra készteti. Történetek egyéni vagy rendszerszintű váltásokról, miért félünk, mit várunk tőle, mit hoz.
12:30 – 13:30 Beszélgetés szünet
13:30 – 15:30 Bátor kiállás
A változáshoz valójában egyetlen dolog szükséges: bátorság. Ez kell ahhoz, hogy szembemenjünk a megszokottal, kiálljunk a számunkra fontos értékek mellett, és ezzel mások számára is utat mutassunk.
15:30 – 16:15 Beszélgetés szünet
16:15 – 18:00 Hatás-ellenhatás
Az új típusú kezdeményezések már nem pénzről és profitról szólnak, sokkal inkább a világra gyakorolt hatásunkról. A tudás iránti elkötelezettség, a valódi élmény, mások szolgálata, valamint a világjobbító szándék tudja életre hívni a tartós változást. Ráadásul mindezt hozzáférhetővé is kell tennünk, hogy mások befogadhassák.
Videók
Klub Trocadero | Persely Tomi |
A film, amihez a világ összes pénze sem elég | Kőszegi Tamás |
Verssorok hídja | Kele Dóri |
Lapraszerelt boldogság | Morandini Viktor |
Megálmodni a valóságot | Sallay Fanni |
Tudatos ételvitel | Czifrus Zsanett |
Ami nem épül, az pusztul | Nemcsák László |
Törjünk ki a hallgatás spiráljából! | Fényes Csongor |
Egy élet egy évben | Násztor Péter |
Hogyan működik egy önszerveződő cég? | Pásztor Dávid |
Hulladékmentes életmód | Kump Edina |
Csendbe zárt világ | Halász Péter |
Tükröm, tükröm… | Friedrich Fanni |
Mítoszirtó, avagy gondold újra, mit tudsz a női testről | Cserháti-Herold Janka |
Az emberi lépték határain túl | Kovácsik Levente |
Szabálytalan jelenlét | Czene Csilla |
Az élet, mint ajándék | Lukoviczki Réka |
Térteremtés | Pintér Gergő |
Csobbanás a világ legnagyobb múzeumába | Böszörményi Edit |
A nemek mesebeli egyenjogúsága | Pálóczi Bence |
Mikortól építünk embert? | Lantos Lili |
Együtt leszünk értékesek | Major Zoltán & Barta Niki |
JELENtőset alkotni | Viszneki Vivien |
Elég jól változni | Lauter Adrienn |
Előadók

Barta Niki és Major Zoltán
Barta Niki a KAPTÁR közösségi iroda egyik operatív vezetője, a Business Women’s Network társalapítója, Major Zoli (Pepe) pedig UX designer, videós/fotós, prezentációs designer. Mindig is szerettek együtt dolgozni, az oktatás, a fiatalok fejlesztése és támogatása közös szenvedélyükké vált, ezért 2014. februárjában útnak indították az „Így dolgozunk mi” nevű kezdeményezésüket, akkor már egy párként. Abban hisznek, hogy valójában értékteremtő közösségek létrehozásával, inspiráló történetek megosztásával lehet leginkább segíteni a fiatalabb generációt álmaik megvalósításában, tehetségük kibontakoztatásában, erről fognak mesélni előadásukban is.

Böszörményi Edit
Búvár, tengeri régész, iparművész. A Debreceni Búvárklub uszonyos és búvárúszójaként nőtt fel. Érdeklődését a víz alatti világ, a művészet és a keleti kultúrák határozták meg. Ázsia megismerésének és számos ösztöndíjnak köszönhetően jelentős interkulturális tapasztalatokra tett szert. A Southamptoni Egyetem végzős tengeri régészeként a délkelet-ázsiai országok víz alatti örökségvédelmével foglalkozik. A Magyar Búvár Szakszövetség Tudományos Bizottságának tagjaként arra törekszik, hogy a búvárrégészet minél több érdeklődő számára elérhető és befogadható legyen. Előadásában kulturális és időutazásra invitál, illetve a víz alatti világba nyújt betekintést saját “búvármaszkján” keresztül.

Cserháti-Herold Janka
Termékenységtudat-oktató, a gyengéd fogamzásgátlás szakértője, a hormonmentes.hu alapító tulajdonosa. Küldetése akkor kezdődött, amikor magának keresett biztonságos, hormonmentes fogamzásgátlási módszert. Az egyszerű megoldás megdöbbentette: nemcsak eszközökben bízhatunk, saját testünk ismerete mindennél többet jelenthet. Annyira beleszeretett a témába, hogy elvégezte az angliai Natural Family Planning Teachers Association (NFPTA) Fertility Awareness oktatói tanfolyamát. Előadásában nyíltan beszél a női testről, a ciklusról és a termékenységről, mert ideje ledöntenünk a tabukat!

Czene Csilla
Nem szereti az átlagos dolgokat, mindig is a határok felfedezése és átlépése inspirálta. A műszaki érdeklődésű lány érettségi után „világgá ment”, hogy főállású önkéntesként dolgozzon egy olasz Alzheimer-otthonban. Itt láthatott bele, milyen emlékek nélkül élni és milyen apró részleteken múlik a jelen boldogsága. Megértette, hogy a jól kitaposott ösvény nem vezet új tapasztalásokhoz, pedig folyton megújuló élményekre van szükségünk. Előadásában elmeséli, miért éri meg egy kicsit kilépni a rutinból, és másképp csinálni dolgokat, mint ahogy eddig tettük.

Czifrus Zsanett
Közgazdász, projektmenedzser, gasztroblogger és urban jógi. Pályafutását üzleti tanácsadással kezdte, ma a multikulti mellett esküvői tortákat készít, és létrehozott egy pop-up kekszmárkát is, miközben Gömbkonyha név alatt recepteket ír ételről és életről. Előadásában arról beszél, hogyan válhat a tudatos étkezés az önismeret eszközévé. Ajánlja mindenkinek, aki volt már valaha éhes.

Fényes Csongor
Szociológia- és kommunikáció-mesterszakos hallgató, az ELTE-n működő ARTSZ szakkollégium tagja. Másodéves egyetemista kora óta – egy filozófia előadásnak köszönhetően – érdeklődik a társadalmi mozgalmak iránt. Az utóbbi években saját, kortárs diákmozgalmakkal foglalkozó kutatásán dolgozik. Interdiszciplináris szemléletű ember, aki imádja áthágni a szigorú, tudományos határvonalakat. Jelenleg a gamifikáció módszerével ismerkedik. Előadásában korábbi diákmozgalmakba és a politikai vélemény alakulásába pillanthatunk bele.

Friedrich Fanni
Részmunkaidős egyetemista, főállású álmodozó és sminkes. Bloggerként a szépség mindennapos kérdéseire keresi a választ, munkájában a változást, az átalakulás lehetőségeit kutatja. Megszállottan próbál az emberek fejébe látni, és megtalálni, hogyan változtathatja meg a gondolkodásmódjukat is, nem csak a kinézetüket. A szépség minden formája vonzza, legyen szó könyvekről, festményekről vagy egy tökéletesen tálalt desszertről. Kedvenc hobbija az idegen arcok tanulmányozása. Vajon milyen történetet rejtenek az arcok? Előadásában együtt találjuk meg a választ.

Halász Péter
Szabadúszó angoltanár, alkalmazott nyelvész, fordító és dalszövegíró. Magántanári pályájának 10 éve alatt a szakma széles skálájával ismerkedett meg. Tanított már katonai laktanyákban, általános iskolában, cégeknél, és rendszeresen tart általános- és szaknyelvi vizsgafelkészítést. Szakmájában folyamatosan keresi az újabb kihívásokat, olyan módszerek, segédanyagok kidolgozásán dolgozik, amelyek segítenek azoknak a diákoknak is, akiknél a hagyományos nyelvoktatási technikák csődöt mondanak. Jelenleg azon dolgozik, hogy integrálni tudja az amerikai jelnyelvet a nyelvoktatásba.

Kele Dóri
Projektvezető, marketinges, az InstaVers alapítója. Internetes platformján érdeklődési körét és hobbiját, az olvasást szeretné népszerűsíteni a mai igények kielégítésével. Már tízezer követőt szerzett a kortárs magyar irodalomnak, így az internet segítségével képez hidat az olvasók és a szövegek között. 2016-ban a projekthez kötődően könyv is megjelent, Dóri pedig a Vodafone You fiatal projekteket bemutató és támogató kezdeményezésének egyik arca lett.

Köszegi Tamás
Film- és animációs rendező, aki szenvedélyesen keresi a történetmesélés új módszereit. Nevéhez fűződik a világ első, fénymásolóval készített narratív filmje, a The Copyist, amely bejárta a legnívósabb nemzetközi filmfesztiválokat. 2016-ban a Saatchi and Saatchi Magyarország beválasztotta az öt legjobb fiatal reklámfilmes rendező közé. Saját cége, a Mimicry Motions célja, hogy olyan képi világot teremtsen, amilyet még senki sem látott.

Kovácsik Levente
Építészmérnökként végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, azóta design irodát működtet testvérével, prezentációkat készít, és vizualitással kapcsolatos témakörökben tart előadásokat. Örök kezdeményezőnek tartja magát, aki szeret több területről inspirálódni. Ezúttal egy olyan kalandról mesél, ami elmondása szerint a legnagyobb hatást gyakorolta személyisége fejlődésére. 2015 telén Szabó Norberttel, négy év szervezés és felkészülés után, páros kajakkal keltek át az Atlanti-óceánon világelsőként. 84 napot töltöttek a nyílt vízen egy 1 méter széles hajótesten evezve. Előadásában a cél felé vezető út tudatos megéléséről, valamint az elszigeteltség személyiségre gyakorolt hatásáról mesél.

Kump Edina
Környezetkutató, hulladékcsökkentési specialista. Jelenleg hulladékgazdálkodással és környezetvédelmi szemléletformálással foglalkozik, valamint a 2017-es Zöld Országos Találkozót szervezi. Hulladékmentes életmódot folytat, Zöld életmód című oldalával és Hulladékmentes.hu webáruházával azoknak segít, akik könnyen alkalmazható, kipróbált módszerekkel szeretnék csökkenteni hulladéktermelésüket. Kíváncsiságtól hajtva próbálta ki, hogy a “nulla hulladék” életmód megvalósítható-e. Előadásában elmeséli, milyen tapasztalatokkal gazdagodott a kísérlet során, és hogyan változtak meg szokásai.

Lantos Lili
A budapesti Radnóti Miklós Gimnázium 17 éves tanulója. Gimnáziumi projektmunkáját az őssejtekről írja, de részt vett egy több hetes külföldi biotechnológiai kurzuson is. Az iskola mellett filozófiát és pszichológiát tanul. Mindezek együttes hatására gondolta tovább a biotechnológia csodával határos eddigi eredményeit és lehetőségeit. Milyen változtatási lehetőségeket, mekkora hatalmat jelenthet ez a tudomány? Megállíthatják-e az etikai normák a végtelen technológiai potenciált? Előadását mindazoknak ajánlja, akik nyitottak a tudományos fejlődésre, mégsem elvakult technokraták

Lauter Adrienn
Pszichológus, mediátor, az Y generáció mentál mentora. Szervezet- és vezetőfejlesztőként dolgozott már nagyvállalatokkal, egyesületekkel, de nem idegen tőle a startup kultúra sem. Kreatív munkahelyi klíma kutatása kapcsán együttműködött a Harvard Egyetemmel is. Szeret tanulni és elmélkedni, küldetésének tekinti, hogy a pszichológia tudományát érthető és minőségi módon közvetítse az emberek felé. Vallja, hogy sosem késő elindulni önmagunk felfedezésére. Előadásában a változás pszichológiájába kalauzol el bennünket, és kiderül, mit jelent elég jól változni.

Lukoviczki Réka
2014 júliusában, 21 évesen súlyos autóbalesetet szenvedett. Bár az életét nagy nehézségek árán megmentették, a bal lábát ott kellett hagynia a műtőasztalon. Végigmászta a rehabilitáció lépcsőfokait, megküzdött belső démonaival és létrehozta a Lábatlan blogot, hogy szociálisan érzékenyítse társadalmunkat. Őszinte, fájdalmas, néhol szarkasztikus előadásában többek között arról hallhatunk, hogyan lehetséges eljutni a traumától a harmóniáig.

Morandini Viktor
Geográfusként végzett, de egy éles kanyarral hamar a shared service centerek világában kötött ki. 5 éve dolgozik egy amerikai vegyipari cégnél, tréningeket szervez és tart, projekteket vezet, emellett a CSR csapat oszlopos tagja. Szabadidejében a tájfutásnak és a nyilvános beszédnek él. Utóbbiban főleg a humoros műfajokat kedveli, legyen az hivatalosabb, jótékonysági vagy könnyedebb tartalmú. Előadásában egyszerű, de nagyszerű skandináv gondolatokat oszt meg, amelyek segítenek megtalálni a boldogságot a hétköznapokban is.

Násztor Péter
(Majdnem) profi néptáncos és (hamarosan) spanyol-angol szakos tanár. Az egyetem mellett a Fiatalok a Megértésért Nemzetközi Diákcsere Egyesület tréningekért és önkéntes programokért felelős koordinátoraként dolgozik. A táncot kapcsolatteremtő eszköznek tartja, amit egy meglehetősen extrém helyzetben – középiskolai diákcsereéve alatt Argentínában – is volt lehetősége kihasználni. Előadásában rávilágít, mire tanította a folklór, és a tanultakat hogyan tudta felhasználni. Mindezt a magyar és az argentin néptáncok szimbolikáján keresztül teszi még árnyaltabbá.

Nemcsák László
Gyermekkorának nagy részét városoktól távol, a természetben töltötte. Később, amikor Budapestre került, tájépítészettel, majd településtervezéssel kezdett foglalkozni. 2014 óta a Fontanus Akadémia hallgatója. Kutatása során a természetben és a városban zajló folyamatokat veti össze, és ezek életünkre gyakorolt hatását vizsgálja. Meglátta annak a lehetőségét, hogyan lehet a városi környezetet eszközként alkalmazni saját magunk megismerésére, tanulásra és fejlődésre. Előadásában arról a megismerési folyamatról beszél, amely többről szól, mint a város fejlesztése. Olyan látásmódot mutat be, amely az élet minden területén alkalmazható, ha megvan bennünk a hajlandóság a változtatásra.

Pálóczi Bence
A Budapesti Corvinus Egyetem szociológia szakos hallgatója, ahol a társadalom nemi kérdéseivel foglalkozik. Több tudományos publikáció társszerzője, de önálló kutatást is végzett a mesekönyvekben megjelenő nemi sztereotípiákról. Emellett munkahelyén is fontos szempont számára a nemi egyensúly megőrzése, ezért egy vezetőképző programban tart előadást azokról a megkülönböztetésekről, amelyek egyik vagy másik nemet érhetik a munkában. Előadásában saját tapasztalatait, illetve tudományos eredményeit összesítve hívja fel a figyelmet arra, hányféle módon mutatkozik meg a nemi diszkrimináció, és hogyan javíthatunk ezen a helyzeten.

Pásztor Dávid
Designer, a UX Studio alapítója. Csapatával nemzetközi piacra szánt digitális termékeket tervez, amelyek több millió emberhez jutnak el havonta. Dávid nagy rajongója az alulról építkező, önszerveződő közösségeknek. Előadásában arról beszél, hogyan építettek fel társaival egy különleges céget, ahol mindenki szabadon alkothat, beleszólhat a fontos döntésekbe és a munkatársak egyben tulajdonosok is, akik részesülnek a cég nyereségéből.

Persely Tomi
Reklámszövegíró először profi sportolónak, majd zenésznek készült, de végül a képzelet életre keltését választotta hivatásként. Jelenleg egy rendhagyó alkotási műfaj, a mood sztori megteremtésén dolgozik. Vagyis egy olyan, fejezeteként megjelenő könyv elkészítésén, ami a történetmesélésben több alkotási területet egyesít koncepcionálisan – az írást, az illusztrációt, a zenét és a filmet. Ehhez tudatosan használja fel mindazokat az élményeket és impulzusokat, amik különböző életszakaiban érték és inspirálták őt. Előadásában betekintést enged abba a képzeletbeli valóságba, ami a nap zárásaként a színpadon is életre kel majd.

Pintér Gergő
Matematikus, a Matemorfózis ismeretterjesztő előadássorozat alapítója, egy avantgard diszkópunk zenekar énekese. A BGF-en, BME-n és ELTE-n tartott matematika kurzusok mellett igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy a matematika mindenkié. Azoké is, akik az érettségit követően bölcsész, művész vagy egyéb életpályákra menekülve örültek, hogy örökre megszabadultak tőle. Nem akarja matematikussá nevelni az emberiséget, sem pedig a matematika mindenhatóságát bizonygatni, mindössze úgy gondolja, hogy a tananyagból kihagyott témák is lehetnek érdekesek és érthetőek mindenki számára. Előadásában a tér alakjával, korlátokkal és nézőpontokkal kapcsolatos gondolatait osztja meg.

Sallay Fanni
Közgazdász, termékfejlesztő, cukrász, a Cake Shop alapítója és tulajdonosa, három gyermek édesanyja. Életében mindig is jelen volt a sütés, azonban az utóbbi 3-4 évben az önkifejező hobbiból sikeres vállalkozást épített fel. Saját cukrászdái mellett mára már az ő sütibirodalma áll jó pár nagyvállalat mögött is, ha édességről van szó. Munkája elismeréseként számos szakmai és civil elismerést, díjat kapott már. Első könyve tavaly jelent meg. Előadásában arról beszél, mi az álmok megvalósításának titka, hogyan lehet úgy hozzányúlni bármihez, hogy működjön, és mindezek közben ne felőröljük az életünk, hanem megéljük azt – fülig érő szájjal, boldogan.

Viszneki Vivien
A Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi karán végzett, ám egy erős érzés folyamatosan a képzőművészet felé irányította. Tanulmányai mellett párhuzamosan elsajátította a rajz és festészet alapjait, majd egy bátor ugrással belevetette magát az ismeretlenbe – jelenleg szabadúszó festőként tevékenykedik. Előadásából kiderül, miért hagyott el egy stabil szakmai pályát a látszólag bizonytalanért, és megmutatja, hogy az alkotás közben megtapasztalt ihletett állapot, és a közben felismert összefüggések hogyan tehetik teljessé egy ember életének minden területét.