
Dr. Bajer-Molnár Orsolya - evolúcióbiológus
Orsolya evolúcióbiológus, aki a kutatás mellett a tanítást is szenvedélyének tekinti. Mesterdiplomáját az ELTE biológus szakán szerezte, majd 5 évvel később doktori címét is ugyanitt védte meg. Azután posztdoktori ösztöndíjjal az amerikai Dartmouth College-ben vizsgálta a klímaváltozás élettani hatásait trópusi hidegvérűeken, majd Brazíliában csatlakozott az UFRN kutatócsoportjához. Hazatérését követően kezdett foglalkozni az újonnan megjelenő fertőző betegségek evolúciójával, amelyen jelenleg is dolgozik a bécsi Konrad Lorenz Intézetnél.
Munkája során mindig is tevékenyen részt vett a tudománykommunikációban. A tengerentúlon konferenciákat és egyetemi programokat szervezett, miközben alap- és mesterszakos hallgatókat is oktatott. Jelenleg azon dolgozik, hogy a tudományos és döntéshozói réteg közötti együttműködés elősegítésével járványmegelőző protokollok életbelépését segítse.

A 2020-as év mindenkinek örökre beleégett az emlékezetébe, a COVID19 járvány az elmúlt évtizedek egyik legmegrázóbb és legmeghatározóbb egészségügyi eseménye volt. A fertőzés egységbe kovácsolt minket, és a világ minden részéből ugyanazok a kérdések visszhangoznak. El tudtuk volna kerülni a világjárványt? Tudtunk volna tenni ellene, még mielőtt emberek kezdenek megfertőződni? Van valami, amit nem veszünk észre? Mit csinálunk rosszul? Ezekre a kérdésekre, az evolúciótudomány segítségével ajánlok egy lehetséges választ, miközben megmutatom, hogy a maga egyedülállóságában a COVID19 mégis az önmagát ismétlő történelem.