+36 1 436 2449 info@tedxy.hu

Smiló Dávid - evolúcióbiológus

Smiló Dávid építész, tanulmányait  a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd a Nyugat-magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetének építőművészeti képzésében szerezte. Számos építészeti workshop, szimpózium, konferencia szervezője és előadója, írásai több magazinban és folyóiratban jelentek meg. 2016-ban társalapítója a Paradigma Ariadné építészirodának. Az iroda különleges építészeti megoldásokat és építészetelméleti megközelítéseket alkalmaz tervezési gyakorlatában, amelyre jellemző az esztétika innovatív megközelítése, ügyfeleik között önkormányzatok, kulturális intézmények és magánberuházók találhatók meg.

Kétszer volt szerencsém TEDx előadást tartani. Egyet még 2012-ben, majd pár évre rá 2016-ban is. Mind a kettő előadás azt mutatta be, hogy mit gondol egy építészhallgató arról, miként lehet innovatív módon alakítani az emberek és az építészet viszonyát. Szerencsére amit ezekben az előadásokban képviseltem, az ma már gyakorló építészként tölti ki a mindennapjaimat. Csóka Attila Róbert és Molnár Szabolcs építészekkel közösen hoztam létre a Paradigma Ariadné építészirodát, ahol többek között olyan önkormányzatokkal, kulturális intézményekkel és beruházókkal is együttműködünk, akiknek innovatív építészeti, urbanisztikai és kulturális beavatkozásokra van szükségük. Azt fogom előadásomban körbejárni, hogy miért fontos, hogy az építészeti innováció mindenki számára elérhető élmény legyen.

Facebook esemény